Egyre többen dezertálnak az ukrán hadseregből, ezúttal a franciaországi kiképzésről tűntek el a katonák
Az ukrán ügyészség adatai szerint 2022-ben 9 ezer, 2023-ban 24 ezer, 2024-ben novemberig már 72 ezer esetről tudnak a hatóságok.
A londoni vezetés egyelőre nem döntötte el, küldenek-e végül vadászrepülőt Ukrajnának.
Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője a Telegraph tudósítása szerint arról beszélt, hogy komoly oka van annak, amiért nem küldenek egyelőre vadászgépeket Ukrajnának, ugyanis nagyon hosszú idő, mire megtanítják az ukrán katonákat üzemeltetni a járműveiket.
Legalább 35 hónap kell, mire a leggyorsabban meg lehet tanítani egy ukrán katonát angol vadászgépet vezetni”
– közölte a szóvivő.
Rishi Sunak kedden szinte kizártnak nevezte, hogy vadászrepülőt küldjenek a háborúban álló országnak. A kormányfő szóvivője szerint továbbra is kapcsolatban vannak az ukránokkal és megfontolják, hosszú távon mi lehet számukra a legkedvezőbb segítség.
Ben Wallace védelmi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján jegyezte meg, a brit kormányon belül nincs szilárd álláspont azzal kapcsolatban, küldjék-e a gépeket Kijevbe.
Nyitókép: Joe Giddens / POOL / AFP